a
0
notes

Hírszerk ‘09

Akkor szakmázzunk.

Adott egy esemény, aránylag fontos, de emberünk rá nincs. Van viszont két hírügynökségi anyagunk is, két nagy, profi hírügynökségtől, mindkettőnek jó pénzt fizetünk. Meghallgatja még az ember a tudósításokat a rádióban, látja a híradókban, aztán nekiül hírt szerkeszteni. Ez már eleve perverz dolognak tűnik 2009-ben, mert a hírszerkesztés, mint olyan, az online médiában régóta nem létezik, a ctrl+c, ctrl+v billentyűkombináció megölte. Csípőből bekúrás van, annyi. Nem is lehet rászoktatni az embereket, a lehető legdrasztikusabb eszközökkel sem. Bele kell nyugodni.

Tehát elolvassa az ember a két hírügynökség anyagát. Hopp: mintha nem ugyanazon az eseményen lettek volna. Már az esemény neve sem ugyanaz (nem pontosan), a szereplők kábé stimmelnek, de teljesen mást mondanak az egyik és a másik anyagban. Össze lehetne fésülni a kettőt úgy, hogy nem ismételnénk lényeges információt. Ez ugye alapvetően nem baj, hosszú rendezvény volt, sok információ hangzott el, két újságíró, két nézőpont, két preferenciarendszer. No de hogy két háromflekkes anyag ennyire elkerülje egymást, az már tényleg nem lehet véletlen.

Az egyik (az állami, természetesen) tudósítója szinte minden olyan témát kikerült, amelyben az eseményen megszólalók - állami potentátok és üzletemberek - konfrontálódtak. Gyakorlatilag az érdektelen részekből rakta össze a tudósítást. A másik (kereskedelmi) hírügynökség tudósítója helyesen a konfliktusokra koncentrált, de a mondatai között alig van logikai kapocs, az érvelések teljesen értelmetlenek, a bonyolult (na jó: közepesen byonolult) gazdasági témákat képtelen volt értelmesen, logikusan összefoglalni. És különben is úgy van megírva az egész, mintha egy középfokú magyar érettségire készülő japán katonai középsikolás írta volna betripezve: a nyakatekertnél nyakatekertebb hivatalnoki konstrukciók, burjánzó mellékmondatok. Amely hátán amely.

Na, tehát itt van a két anyag, az ember töpreng fölötte este kilenc fele. Próbálja javítgatni, húzogatni, bővítgetni, kitalálni, mi is lehetett azon az eseményen. Ilyenkor kellene fölhívni négy-öt embert, belerakni még ötórányi melót, és akkor cikk lehetne belőle. De ennyi idő nincs, a dolog ennyire nem érdekes, és öt óra alatt harminc másik, érdekesebb, gond nélkül copy-paste-elhető hír jön.

Delete, delete, delete.


KLSSZ VRS CVKL

Kávé, cigi, downhill.

 

Előzmények: http://nuz.tumblr.com

Következmények: Index.hu

+blip.fm/ujpeter/
+twitter.com/ujpeter
+szalka.blog.hu
+Művelt Alkoholista
+Zsákolj te is, Csőrike!