a
9
notes

ukridge:

pinceajto:

cvikli:

pinceajto:

Szabó Anita Kata picit eltévedt - A Horvátországi Bezdánban járt, ahol szintén nagyon alacsony a vízállás.

szerintem elmehettek volna akár a szlovéniai Tulceáig, mindenütt kurva sekély a Duna.

ez Dömösről vagy Pilismarótról biztos nem lett volna ilyen érdekes riport.

(Én imádom ezt a vízállás, már három héttel ezelőtt sem lehetett egyetlen hajót sem látni, kinn voltunk a vízen vagy nyolc órát, azalatt egy kisebb személyhajószerűség ment el (nem láttam, már vak sötét volt), teljes csönd, nyugalom.)

A Horvátországi Bezdánnál az alacsony vízállás miatt hajóvonták találkozása tilos.

Szabó Anita Kata beállt abba a hosszú sorba, ahol azok az újságírók vannak, akik úgy tudósítanak a vízállásról, hogy a legalapvetőbb dolgokkal sincsenek tisztában.

Mi az, hogy “Bezdánnál még alacsonyabb, 150 cm a vízállás” ( a mohácsi 180 cm-hez képest)???

Két külön mérce, két külön nullponttal. A hajózóút mélysége ilyenkor méter alá csökken, gyakorlatilag lehetetlenné téve a hajózást, mivel a legkisebb terheletlen merülés is 80 cm, és 50 cm a biztonsági meder-fenék távolság.

És az a beszólás, hogy “még nem tiltották meg a hajózást”??? Ki tiltaná meg alacsony vízre hivatkozva a hajózást? Ez nem úgy működik, hogy kiáll a Mató és betiltja!

Miért hiányzik az a minimális emberi és szakmai tartás az újságírókból, hogy az évente garantáltan többször is visszatérő vízállásos sztorikhoz (hol árvíz, hogy kisvíz, hol gátépítés, hol mederkotrás, hol vízlépcső) egy folyó mellett lakó általános iskolás tudásanyagát magukba szívják?

Tények? Milyen tények?

Még szerencse, hogy nem a tiszai vízállásról tudósítottak, mert eléggé bajban lettek volna a szolnoki _mínusz_ 240 centivel.


  1. giros reblogged this from manoe and added:
    komolyan azt mondta Szabo Anita Kata, hogy EZ MIATT??? a magyar media valoban megerett a pusztulasra :(
  2. cvikli reblogged this from ukridge and added:
    Még szerencse, hogy nem a tiszai vízállásról tudósítottak, mert eléggé bajban lettek volna a szolnoki _mínusz_ 240...
  3. ukridge reblogged this from pinceajto and added:
    Szabó Anita Kata beállt abba a hosszú sorba, ahol azok az újságírók vannak, akik úgy tudósítanak a vízállásról, hogy a...
  4. manoe reblogged this from cvikli and added:
    hajóvonták találkozása tilos?
  5. random-nesz reblogged this from pinceajto and added:
    ájjájáj. csak...szerbek meg ne tudják.
  6. pinceajto reblogged this from cvikli and added:
    A Horvátországi Bezdánnál az alacsony vízállás miatt hajóvonták találkozása tilos.
  7. pinceajto posted this

KLSSZ VRS CVKL

Kávé, cigi, downhill.

 

Előzmények: http://nuz.tumblr.com

Következmények: Index.hu

+blip.fm/ujpeter/
+twitter.com/ujpeter
+szalka.blog.hu
+Művelt Alkoholista
+Zsákolj te is, Csőrike!