Tudom, hogy a legfosabb nagyképűsködő dumának hangzik elsőre, de nem tudom magamban tartani, mert tényleg ez történt, és viccesnek tűnt ott

hogy éjjel (háromnegyed három, jézus!), pakolgatom a horgászcuccaimat a holnapi (mai) szatmárcsekei túrához, ólmok, horgok, egyebek, találok egy kék plüssborítású dobozt, rengeteg ilyen dobozom van, kávésak, teásak, töltőtollasak, mindent elrakok, lehet bele pakolni mindenféle horgászapróságot, na, szóval megörültem ennek a plüssfedelesnek, mert éppen el akartam helyezni egy félig kinyomott kétkomponensű brutálragasztót, kinyitom, és egy szigorú arc néz belőle egy bronz érméről: Pulitzer József makói kalandor, későbbi bulvárcézár és sajtómaffiózó. Egy emlékdíj, kábé öt éve kaphattam. Igen, emlékdíj, így kell ezt mondani, mert a Pulitzer-díj az egész más, ugye, az komoly dolog, csak azért mondom, mert szoktam olyakor iksz hazai tévészemélyiség vagy ipszilon hetilappublicista életrajzában olvasni, hogy Pulitzer-díjas, hát egy faszt: -emlékdíjas. (Lásd még: köztársaság vs. népköztársaság, baszás vs. kibaszás.)